A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szettek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szettek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 7., szerda

Szettbe

Szettbe, én ezt a két mintát így együtt szeretem: Beaded Art Deco fülbevaló, Sidonia Petki mintája szerint és Lamun medál Kovács Éva mintája alapján. Köszönöm a mintátkat Sidonia és Éva

2017. november 28., kedd

Fülbevaló és szett

Tőlem megszokott módon, a diagonálos lánc mellé fülbevalót is fűztem. Ennek a mintáját én magam rajzoltam meg.

Együtt a szett:




2017. augusztus 14., hétfő

Fülbevaló a gallérhoz

Hogy a lánc ne árválkodjon, és majdani viselőjének legyen mit melléje a fülbe tenni, gyorsan született egy kis fülbevaló is a lánchoz.





2017. május 9., kedd

Fülbevaló

A vásárba, Katánál láttam ehhez hasonló fülbevalót, megtetszett, rajzoltam egyet és megfűztem. Na jó, van még egy változatom, azt majd később mutatom. Köszönöm Kata az inspirációt



2017. április 5., szerda

Lila fekete szett

Kérésre fekete-lila diagonál csíkos lánc és brick fülbevaló szett készült.
Kellett várni, mert az itthoni lilák sötét lilák voltak, de végül került gyöngy is, öröm volt ezzel a színnel fűzni.






2016. október 29., szombat

Méz-narancs

Méz-narancs diagonál lánc és hozzá való fülbevaló készült. A gyöngyszemek éppen csak elegek lettek, hogy betudjam fejezni.


2016. március 20., vasárnap

Egy újabb szett

Nem igazán szokásom ugyanazt a mintát többször megfűzni, dehát a Lamun medált, és Sidonia Petki fülbevaló mintáját imádom.
Most kék-szürke-ezüstbe készült el a szett, a medál mintáját köszönöm Kovács Évának a fülbevalóét pedig Sidonia Petkinek.



2016. március 13., vasárnap

Kék-bronz szett

Lamun medál, mintáját köszönöm Kovács Évának.
A fülbevaló mintáját Sidonia Petkinek köszönöm.


2016. január 17., vasárnap

2016 első ékszerei

Tündérrózsa medál, mintáját Csapó Krisztinának köszönöm, a gyűrű mintáját meg Anami-nak.

2015. november 8., vasárnap

Méz-narancs szett

A méz-narancs diagonálomhoz fülbevalót is fűztem. 10/0-ás cseh, Preciosa Ornela kásgyöngyből fűztem.

2015. november 3., kedd

Menyasszonyi szett

Az alap Oláh Mártia csavart aljú gyöngyékszer mintája, amire ráillesztettem a sújtás fülbevaló alsó motivumát. A fülbevaló mintáját Kereki Kriszta rajzolta meg.